Nol – On line
2003. 09. 23.
Nagy leépítés: nincs még döntés
A pénzügyminiszter a teljes közszférára kiterjedõ hatszázalékos létszámcsökkentésrõl beszélt, a Kereskedelmi és Iparkamara elnöke már az önkormányzatok területén dolgozók 10 százalékának elbocsátását szorgalmazza.
A közszféra munkavállalói szinte naponta szembesülnek olyan nyilatkozatokkal, amelyek jelzik: veszélybe kerülhet az állásuk. Az elmúlt héten a miniszterelnök a minisztériumokra és a háttérintézményekre vonatkozó 10 százalékos – nyolcezer dolgozót érintõ – létszámcsökkentésrõl szóló döntést jelentett be, a pénzügyminiszter, László Csaba pedig arról beszélt, hogy a közszféra egyéb területein hatszázalékos létszámcsökkentéssel számítják a költségvetési elõirányzatokat. Ezt a kijelentést továbbgondolva arra kell számítani, hogy további 45 ezer közalkalmazott számíthat elbocsátásra. A foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi tárcánál arról érdeklõdtünk, hogy ilyen nagyságrendû elbocsátásnak mi a rendje, a sajtóosztályon azonban közölték, hogy nincs még döntés, s a szerdai kormányülésen sem tárgyaltak a témáról a miniszterek.
Eközben Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke hétfõn arról beszélt sajtótájékoztatóján, hogy az önkormányzati szférában a kamara számítása szerint az ott dolgozó 530 ezres létszám 10 százalékos csökkentésére van szükség, amivel 330 milliárd forintot lehetne megtakarítani, és párhuzamosan a vállalkozók terheit ennyivel csökkenthetnék. Parragh szerint a rendszerváltás óta megduplázódott az önkormányzatokban dolgozók létszáma, amit nem indokol a többletfeladatok nagysága. A kamara álláspontja szerint a 10 százalékos létszámleépítés már jövõre is megvalósítható, 3–5 év alatt pedig 30 százalékos létszámcsökkentés is elképzelhetõ.
Parragh szavaira reagálva Vadász János, a közszolgálati reform kormánymegbízottja emlékeztetett arra, hogy a kormányprogram nem olcsó, hanem takarékos államot ígért, s úgy fogalmaz: „az állam erõs, hatékony, ugyanakkor a szükségesnél nem nagyobb és nem költségesebb”. Felvetettük, hogy a pénzügyminiszter a kormányülés után azt nyilatkozta: a létszámcsökkentés nemcsak a minisztériumokra és a hozzájuk tartozó intézményekre terjed ki, hanem a közszféra más területein is hat százalékkal kisebb létszámmal fogják számítani az elõirányzatokat, ez pedig 45 ezer álláshely megszûnését jelentheti. A kormánymegbízott azt mondta: nem szabadna végeredményt közlõ nyilatkozatokat tenni, amíg a jövõ évi költségvetésrõl tárgyal az Országgyûlés. Vadász hangsúlyozta, hogy a közfeladatokat és az azok ellátásához szükséges létszámokat kell összehangolni egy országos szakmai vizsgálat keretében a jövõ év tavaszáig, s ez után lehet érdemben nyilatkozni a közszféra létszámáról. Mindazonáltal a Belügyminisztérium pályázatot írt ki a helyi önkormányzatok számára a létszámcsökkentési döntéseikkel kapcsolatos egyszeri költségvetési hozzájárulásra.
Ma.hu – On line
2003. 09. 22.
Parragh: Az önkormányzatoknál is szükség van létszám-csökkentésre
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint önkormányzati területen is el kell gondolkodni a létszámleépítésen.
2003.09.22 14:49 WP
Parragh László közölte: az önkormányzati szférában jelenleg 530 ezren dolgoznak, tíz százalékos leépítéssel azonban 330 milliárd forintot lehetne megtakarítani, ezt az összeget pedig a vállalkozói terhek csökkentésére fordíthatnák.
E-broker.hu – On line
2003. 09. 22.
Leépítést sürgetnek az önkormányzatoknál (2.)
Budapest, (MTI/MTI-ECO) - Az önkormányzati területen is el kell gondolkodni a létszámelépítésen, mert az olcsó állam kialakításában ez is fontos tényezõ - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ( MKIK ) elnöke hétfõn sajtótájékoztatón, Budapesten.
Elmondta: a kamara számítása szerint az önkormányzati szférában dolgozó 530 ezres létszám 10 százalékos leépítésével 330 milliárd forintot lehetne megtakarítani, és ezt az összeget a vállalkozói terhek csökkentésére lehetne fordítani.
Az MKIK szerint az önkormányzati létszámcsökkentést tervezett, átgondolt folyamatként kell megvalósítani, és szükség lenne a közalkalmazotti törvény áttekintésére is.
Parragh László kérdésre válaszolva elmondta, hogy az önkormányzati szférában a tíz százalékos létszámleépítés már jövõre is megvalósítható lenne, középtávon, 3-5 éves idõtartam alatt pedig 30 százalékos létszámleépítés is megvalósítható.
A kamara elnöke utalt arra, hogy a rendszerváltás óta megduplázódott az önkormányzatokban dolgozók létszáma, és ezt nem indokolta a többletfeladat, illetve nem járt hatékonyságjavulással.
Parragh László hangsúlyozta, hogy a vállalkozások versenyképességének javítása érdekében további adócsökkentésre lenne szükség.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az országok között az adók versenye is folyik, és jó lenne, ha Magyarország nem követõ ország lenne, hanem élenjárna az adómérséklésben, mert ezzel lépéselõnybe kerülhetne.
Az MKIK elnöke kitért arra, hogy Magyarországon 48 százalékos az állami újraelosztás, és ha ezt a szintet nem sikerül levinni a környezõ országokéra, akkor ugyancsak versenyhátrányba kerülünk. A kamara elnöke elmondta, hogy szerintük a helyi adók rendszerét is át kellene tekinteni.
Kérdésre válaszolva, miszerint jövõre hogyan alakulhat a Magyarországra bejövõ külföldi mûködõtõke, Parragh László elmondta: ebben lesznek negatív és pozitív tendenciák. Pozitívumként említette, hogy az európai uniós csatlakozással nõ a befektetések száma, de ha nem sikerül olcsóbbá tenni a vállalkozások mûködését, az rontja a tõkebeáramlást is.
A sajtótájékoztatón elhangzott, a kamara konkrét számításokat végez a jövõ évi adóváltozások várható hatásairól, és ezt követõen hozza nyilvánosságra részletes véleményét.
Parragh László jelezte, hogy a vállalkozások helyzetére nem csak az adómérték van hatással, hanem a belsõ fogyasztás alakulása is befolyásolja a cégek árbevételét.
Mr online – On line
2003 09. 22.
Tíz százalékos leépítést javasol a kamara
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara tíz százalékos önkormányzati létszámleépítést javasol.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara tíz százalékos önkormányzati létszámleépítést javasol. A testület szerint 300 milliárd forintot lehetne megtakarítani, ha a helyi önkormányzatoknál is csökkentenék a létszámot.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kivitelezhetõnek tartja a közigazgatás tíz százalékos létszámleépítését, egyúttal javasolja a helyi igazgatás racionális átalakítását. Az önkormányzati dolgozók tíz százalékának elbocsátásával több mint 300 milliárd forintot spórolna meg az állam - mondta a kamara elnöke.
Parragh László szerint az önkormányzatok forráshiánnyal küzdenek, nem tudják fedezni mûködési kiadásaikat, ennek ellenére gyakran a helyi munkanélküliség levezetését szolgálják. Parragh László szerint az önkormányzati dolgozók egytizedének elbocsátásával megtakarított összeget a vállalkozók adóterheinek csökkentésére lehetne fordítani. A közigazgatás így egy éven belül valóban olcsóbb lehet, ha kevesebb, ámde magasabban képzett ember látja el a helyi igazgatás feladatait.
Az átalakítás nehézsége nem lehet akadálya magának az átalakításnak - fogalmazott Parragh László - és persze, nem képzelhetõ el a politikai erõk, az üzleti világ, a civil szféra közös akaratának hiányában - tette hozzá a Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
Mr online – On line
2003 09. 22.
Elbocsátás az önkormányzatoknál is?
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara tíz százalékos önkormányzati létszámleépítést javasol.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara tíz százalékos önkormányzati létszámleépítést javasol. A testület szerint 300 milliárd forintot lehetne megtakarítani, ha a helyi önkormányzatoknál is csökkentenék a létszámot.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kivitelezhetõnek tartja a közigazgatás tíz százalékos létszámleépítését, egyúttal javasolja a helyi igazgatás racionális átalakítását. Az önkormányzati dolgozók tíz százalékának elbocsátásával több mint 300 milliárd forintot spórolna meg az állam - mondta a kamara elnöke.
Parragh László szerint az önkormányzatok forráshiánnyal küzdenek, nem tudják fedezni mûködési kiadásaikat, ennek ellenére gyakran a helyi munkanélküliség levezetését szolgálják. Parragh László szerint az önkormányzati dolgozók egytizedének elbocsátásával megtakarított összeget a vállalkozók adóterheinek csökkentésére lehetne fordítani. A közigazgatás így egy éven belül valóban olcsóbb lehet, ha kevesebb, ámde magasabban képzett ember látja el a helyi igazgatás feladatait.
Az átalakítás nehézsége nem lehet akadálya magának az átalakításnak - fogalmazott Parragh László - és persze, nem képzelhetõ el a politikai erõk, az üzleti világ, a civil szféra közös akaratának hiányában - tette hozzá a Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
NOL – On line
2003. 09. 22.
Önkormányzati létszámleépítést javasol az iparkamara
Az önkormányzati területen is el kell gondolkodni a létszámelépítésen, mert az olcsó állam kialakításában ez is fontos tényezõ - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ( MKIK ) elnöke. Elmondta: a kamara számítása szerint az önkormányzati szféra 530 ezres dolgozói létszámának 10 százalékos leépítésével 330 milliárd forintot lehetne megtakarítani, és ezt az összeget a vállalkozói terhek csökkentésére lehetne fordítani.
Az MKIK szerint az önkormányzati létszámcsökkentést tervezett, átgondolt folyamatként kell megvalósítani, és szükség lenne a közalkalmazotti törvény áttekintésére is.
Parragh László kérdésre válaszolva elmondta, hogy az önkormányzati szférában a tíz százalékos létszámleépítés már jövõre is megvalósítható lenne, középtávon, 3-5 éves idõtartam alatt pedig 30 százalékos létszámleépítés is megvalósítható.
A kamara elnöke utalt arra, hogy a rendszerváltás óta megduplázódott az önkormányzatokban dolgozók létszáma, és ezt nem indokolta a többletfeladat, illetve nem járt hatékonyságjavulással.
Parragh László hangsúlyozta, hogy a vállalkozások versenyképességének javítása érdekében további adócsökkentésre lenne szükség.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az országok között az adók versenye is folyik, és jó lenne, ha Magyarország nem követõ ország lenne, hanem élenjárna az adómérséklésben, mert ezzel lépéselõnybe kerülhetne.
Az MKIK elnöke kitért arra, hogy Magyarországon 48 százalékos az állami újraelosztás, és ha ezt a szintet nem sikerül levinni a környezõ országokéra, akkor ugyancsak versenyhátrányba kerülünk.
(MTI)
Fgyelő net – On line
2003. 09. 22.
Leépítést sürget az önkormányzatoknál a kamara
Az önkormányzati területen is el kell gondolkodni a létszámelépítésen, mert az olcsó állam kialakításában ez is fontos tényezõ - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ( MKIK ) elnöke.
Elmondta: a kamara számítása szerint az önkormányzati szféra 530 ezres dolgozói létszámának 10 százalékos leépítésével 330 milliárd forintot lehetne megtakarítani, és ezt az összeget a vállalkozói terhek csökkentésére lehetne fordítani.
Az MKIK szerint az önkormányzati létszámcsökkentést tervezett, átgondolt folyamatként kell megvalósítani, és szükség lenne a közalkalmazotti törvény áttekintésére is. Parragh László kérdésre válaszolva elmondta, hogy az önkormányzati szférában a tíz százalékos létszámleépítés már jövõre is megvalósítható lenne, középtávon, 3-5 éves idõtartam alatt pedig 30 százalékos létszámleépítés is megvalósítható.
A kamara elnöke utalt arra, hogy a rendszerváltás óta megduplázódott az önkormányzatokban dolgozók létszáma, és ezt nem indokolta a többletfeladat, illetve nem járt hatékonyságjavulással. Parragh László hangsúlyozta, hogy a vállalkozások versenyképességének javítása érdekében további adócsökkentésre lenne szükség.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az országok között az adók versenye is folyik, és jó lenne, ha Magyarország nem követõ ország lenne, hanem élenjárna az adómérséklésben, mert ezzel lépéselõnybe kerülhetne. Az MKIK elnöke kitért arra, hogy Magyarországon 48 százalékos az állami újraelosztás, és ha ezt a szintet nem sikerül levinni a környezõ országokéra, akkor ugyancsak versenyhátrányba kerülünk.
A kamara elnöke elmondta, hogy szerintük a helyi adók rendszerét is át kellene tekinteni. Kérdésre válaszolva, miszerint jövõre hogyan alakulhat a Magyarországra bejövõ külföldi mûködõtõke, Parragh László elmondta: ebben lesznek negatív és pozitív tendenciák. Pozitívumként említette, hogy az európai uniós csatlakozással nõ a befektetések száma, de ha nem sikerül olcsóbbá tenni a vállalkozások mûködését, az rontja a tõkebeáramlást is.
A sajtótájékoztatón elhangzott, a kamara konkrét számításokat végez a jövõ évi adóváltozások várható hatásairól, és ezt követõen hozza nyilvánosságra részletes véleményét. Parragh László jelezte, hogy a vállalkozások helyzetére nem csak az adómérték van hatással, hanem a belsõ fogyasztás alakulása is befolyásolja a cégek árbevételét.
Fgyelő net – On line
2003. 09. 22.
MKIK: legyen létszámleépítés az önkormányzatoknál
Az önkormányzati területen is el kell gondolkodni a létszámelépítésen, mert az olcsó állam kialakításában ez is fontos tényezõ - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ( MKIK ) elnöke.
Elmondta, hogy a kamara számítása szerint az önkormányzati szférában dolgozó 530 ezres létszám 10 százalékos leépítésével 330 milliárd forintot lehetne megtakarítani, és ezt az összeget a vállalkozói terhek csökkentésére lehetne fordítani.
Az MKIK szerint az önkormányzati létszámcsökkentést tervezett, átgondolt folyamatként kell megvalósítani, és szükség lenne a közalkalmazotti törvény áttekintésére is.
Piac Profit – On line
2003. 09. 22.
Az MKIK 330 milliárd megtakarítást talált a helyhatóságoknál
Elbocsátaná az önkormányzati alkalmazottak tíz százalékát az MKIK , hogy 330 milliárd forintnyi kiadástól mentesítse a büdzsét. Ezt a lépést az államigazgatás más területein sorra kerülõ kormányzati hátterû létszámleépítésen túl tartja szükségesnek a kamara, már csak azért is, mert a helyhatóságoknál dolgozó 530 ezres létszám duplája a rendszerváltás utáni idõszakban foglalkoztatottak számának.
"A Parragh Rt.-ben számoltunk, s nekünk az derült ki, hogy nem lesz különösebb likviditási problémánk a felsõ áfakulcs miatt, azaz nem kell lényegesen nagyobb pénztömeggel rendelkeznünk, hogy a szabályozás szerint teljesíthessük kötelezettségeinket" -- válaszolta a Piac & Profit kérdésére a cég tulajdonosa. Parragh László a kormányzati adó- és költségvetési politikáról kialakított kamarai véleményt ismertette szeptember 22-én, de a vállalkozói likviditásra vonatkozó testületi álláspont még nem lévén, csak a saját vállalkozásának információit bocsáthatta rendelkezésünkre. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ( MKIK ) elnöke arról azonban részletesen is érvelt, hogy meglátásuk szerint továbbra is indokolt az olcsóbb államigazgatás érdekében lépnie a kormányzatnak. Rövid távon -- azaz már 2004-ben szûkíthetõ ebben a szférában a foglalkoztatottak száma, hosszú távon, vagyis 3-5 év alatt pedig összesen 30 százalékkal lehetnek kevesebben ebben a körben.
Az MKIK arra az álláspontra helyezkedik, hogy az önkormányzatok háza táján is bõven van létszámfelesleg: 530 ezer embert foglalkoztatnak itt, s arra is van példa, hogy bizonyos létszámkeretekkel, mint egyfajta pufferrel is "gazdálkodnak" bizonyos helyhatóságok. Parragh úgy tartja, hogy a rendszerváltás óta megduplázódott az önkormányzatoknál alkalmazottak létszáma, s ha nincs érdemleges mérséklés, akkor a helyi adókat sem lehet lejjebb vinni. Indítványozzák tehát, hogy már jövõre kezdõdjék el tízszázaléknyi önkormányzati alkalmazott elbocsátása, hogy 330 milliárd forintnyi kiadástól mentesüljön a büdzsé. A Piac & Profit további kérdésére válaszolva pedig azt fejtette ki az elnök, hogy a hagyományos megyerendszer helyett az EU-s hátterû régiórendszer bevezetése a helyhatóságok alkalmazotti létszámpolitikájától független folyamat. Abban az értelemben mindenképpen, hogy a változás miatt nem kell "átmenteni" a fölösleges személyzetet. Brüsszel ugyanis másfajta államigazgatási struktúrát tart célszerûnek a miénkhez képest, de semmiképpen sem pazarlóbbat. Az EU-tól pedig teljesen függetlenül igaz, hogy a rendszerváltás óta nem sikerül az országban a nagy elosztó rendszereket hatékonyabbá tenni, s a finanszírozhatóbb térségpolitikával a megyei szisztémát felváltani.
Az MKIK elnöke arra ösztönzi a kormányzatot, hogy az általa már eldöntött mértékû létszámcsökkentést, illetve a kamara szerint nagyobb körre vonatkozó hasonló intézkedést jövõre mindenképpen hajtsa végre. Az üzleti szférában az 5-8 százaléknyi leépítés nem szokott problémát okozni, hiszen legalább 3 százaléknyit tesz ki évente a természetes fogyás, s élni lehet az elõnyugdíjazás eszközével is. Az államnak is megadatnak ezek a lehetõségek. Parragh László elégedetten nyugtázta, hogy több korábbi kamarai kezdeményezés talált meghallgatásra a kormányzatnál, így a 200-300 milliárd forintnyi kiadáscsökkentés a költségvetési szféránál, s részben teljesült a társasági nyereségadóra vonatkozó, 3-5 százalékos mérséklést tartalmazó indítványuk is. Elvi kérdésnek tartja a kamara, hogy az elõzõ kormány fogyasztásvezérelt növekedési pályájának programját, a mostani kurzus exportvezérelt pályára való visszaállítási tervét kompromisszumos módon hajtsák végre. Véleményük szerint az áfa-szabályozás a lakossági fogyasztáson keresztül teljesülõ vállalati árbevételre túl kedvezõtlenül hat majd.
Politikafórum.hu – On line
2003. 09. 22.
A kamara leépítést sürget az önkormányzatoknál
Az önkormányzati területen is el kell gondolkodni a létszámelépítésen, mert az olcsó állam kialakításában ez is fontos tényezõ - mondta Parragh László , a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ( MKIK ) elnöke hétfõn Budapesten.
Elmondta: a kamara számítása szerint az önkormányzati szférában dolgozó 530 ezres létszám 10 százalékos leépítésével 330 milliárd forintot lehetne megtakarítani, és ezt az összeget a vállalkozói terhek csökkentésére lehetne fordítani.
Az MKIK szerint az önkormányzati létszámcsökkentést tervezett, átgondolt folyamatként kell megvalósítani, és szükség lenne a közalkalmazotti törvény áttekintésére is.
(MTI)
Netkapu – On line
2003. 09. 22.
A kamara leépítést sürget az önkormányzatoknál
„330 milliárd forintot lehetne megtakarítani”
Az önkormányzati területen is el kell gondolkodni a létszámelépítésen, mert az olcsó állam kialakításában ez is fontos tényezõ - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ( MKIK ) elnöke hétfõn sajtótájékoztatón, Budapesten. Elmondta: a kamara számítása szerint az önkormányzati szférában dolgozó 530 ezres létszám 10 százalékos leépítésével 330 milliárd forintot lehetne megtakarítani, és ezt az összeget a vállalkozói terhek csökkentésére lehetne fordítani. Az MKIK szerint az önkormányzati létszámcsökkentést tervezett, átgondolt folyamatként kell megvalósítani, és szükség lenne a közalkalmazotti törvény áttekintésére is.
MTI – On line
2003. 09. 22.
A kamara leépítést sürget az önkormányzatoknál
Budapest, 2003. szeptember 22. (MTI) - Az önkormányzati területen is el kell gondolkodni a létszámelépítésen, mert az olcsó állam kialakításában ez is fontos tényezõ - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ( MKIK ) elnöke hétfõn sajtótájékoztatón, Budapesten.
Elmondta: a kamara számítása szerint az önkormányzati szférában dolgozó 530 ezres létszám 10 százalékos leépítésével 330 milliárd forintot lehetne megtakarítani, és ezt az összeget a vállalkozói terhek csökkentésére lehetne fordítani.
Az MKIK szerint az önkormányzati létszámcsökkentést tervezett, átgondolt folyamatként kell megvalósítani, és szükség lenne a közalkalmazotti törvény áttekintésére is.
Index – On line
2003. 09. 22.
A kkv-k lehetnek a csatlakozás vesztesei
A nyugat-európai kis- és középvállalkozások érdeklõdnek leginkább az új tagországok iránt, ami rendkívül erõs versenyt teremthet a magyar kkv-k számára. Az uniós csatlakozás, a közösségi szabályok átvétele komoly nehézségeket okozhat az inkább a helyi viszonyok kielégítésére specializálódott kisvállalkozásoknak.
Napi Gazdaság (ugyelet@mail.index.hu)
2003. szeptember 22., hétfõ 8:41
A magyarországi kis- és középvállalkozásoknak (kkv) nagyon komoly nehézségeket okozhat az uniós csatlakozás - vélik a Napi Gazdaság által megkérdezett szakértõk. Információik szerint a hasonló méretû nyugat-európai cégek érdeklõdnek leginkább az új tagországok iránt, ami rendkívül erõs versenyt teremthet a magyar kkv-k számára.
A kisvállalkozók költségérzékenyebbek
Ezen a véleményen van Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ( MKIK ) elnöke is, szerinte a multinacionális vállalatok beáramlásának növekedése mellett az uniós kkv-k magyarországi befektetéseinek fokozódására lehet számítani. Az ekkora cégek ugyanis költségérzékenyebbek a multiknál, így még vonzóbbá válhat a számukra a szabályozási környezet harmonizációjából, a vámok megszûnésébõl és az alacsonyabb munkaerõköltségbõl származó elõny.
Wappel Kálmán, a Magyar Mûanyagipari Szövetség szakmai titkára szerint a mûanyag-feldolgozó iparban már most érzékelhetõ a kisebb méretû francia, illetve spanyol cégek érdeklõdése, szemben az 1991-2000 közötti idõszakkal, amikor csaknem kizárólag a multinacionális, illetve osztrák és német vállalatok befektetései voltak a jellemzõek. Parragh többek között a gépiparban, az informatikai szektorban, a vendéglátásban és a szolgáltatásban számol a tõkebeáramlás fokozódásával, a földrajzi közelség okán elsõsorban az osztrák, délnémet és északolasz vállalkozások részérõl.
Jelentõs kockázat
Mindez jelentõs kockázatot is jelent a magyar mikroszférának, az uniós kkv-k ugyanis jóval versenyképesebbek a magyar tulajdonú vállalkozásoknál. Az EU-belépés nyomán ugyanakkor nem várható, hogy a többi csatlakozó ország az eddiginél lényegesen több tõkét fektetne be Magyarországon, mivel e gazdaságok jelenleg 2-3 éves fáziskésésben vannak a magyarhoz képest - véli az MKIK elnöke.
Bár Magyarország versenyképessége az utóbbi években erõsen romlott a többi csatlakozó államhoz képes, nincs nagy baj, de a továbblépéshez csökkenteni kell a gazdaságot sújtó adó- és járulékterheket.
Nagy terhek
Apatini Kornélné, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) helyettes államtitkára szerint mivel a magyar kkv-k jelentõs része olyan mikrovállalkozás, amely helyi igényeket elégít ki, ezért az EU-csatlakozás nem a verseny fokozódása, hanem az uniós szabványok átvétele miatt jelent nagy terhet nekik. A versenyképesség szempontjából meghatározó lesz, ki hogyan tud e szabványoknak megfelelni.
Kiss László, a Magyar Kis- és Középvállalkozások Polgári Egyletének titkára szerint a fokozódó versenyhelyzet miatt a magyar kkv-k 15-20 százaléka is "kirostálódhat", elsõsorban a mezõgazdaságban, az élelmiszer-feldolgozásban és az építõiparban.
Károlyi Miklós, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) fõtitkára szerint viszont nincsenek komoly veszélynek kitéve a hazai kkv-k, mivel az európai viszonylatban magas banki kamatok, valamint a többi csatlakozó közép-kelet-európai országokhoz képest nem túl vonzó adóterhek és tb-járulékok miatt nem várható a mûködõtõke-beáramlás komoly megugrása.
Ötvenezres leépítést sürget a kereskedelmi kamara
Az önkormányzati szférában tíz százalékos létszámleépítést tart szükségesnek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - közölte Parragh László, a szervezet elnöke.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint az önkormányzati szférában tíz százalékos létszámleépítésre lenne szükség. Az önkormányzati létszámcsökkentést tervezett, átgondolt folyamatként kell megvalósítani, és szükség lenne a közalkalmazotti törvény áttekintésére is.
Az 53 ezer fõt érintõ intézkedés 330 milliárd forintos megtakarítást eredményezne a büdzsének. Parragh szerint egy év alatt véghez lehetne vinni a létszámleépítést, ráadásul a folyamatot olyan módszerekkel lehetne kevésbé fájdalmassá tenni, mint a háromszázalékos természetes fogyás figyelembe vétele, vagy az elõnyugdíjaztatás.
Elégedettek a társasági adó csökkentésével
Szó esett továbbá arról, hogy az MKIK elégedett a társasági adó csökkentésének mértékével, figyelembe véve azt, hogy így elképzelhetõ az általuk szorgalmazott folyamatos, 3-5 százalékos társasági adócsökkentés.
A kamara szükségesnek tartja továbbá az egészségügyi hozzájárulás megszüntetését, valamint az önkormányzatok által beszedett adók rendszerének újragondolását.
A bevezetendõ innovációs adó szisztémájának átalakítását is szorgalmazta a testület. Parragh összehasonlításképp elmondta, hogy a 8,2 milliós Ausztriában 420 ezer a közszféra alkalmazottainak száma, míg a tízmilliós Magyarországon az állami alkalmazottak állománya 840 000 ezer fõ.
Kossuth Rádió – Hírek
2003. 09. 23.
B:- 300 milliárd forintot lehetne spórolni, ha a helyi önkormányzatoknál is 10 százalékkal csökkentenék a létszámot.A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felvetésérõl számol be Kiss Gábor István.
R: - A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kivitelezhetõnek tartja a közigazgatás 10 százalékos létszámleépítését. Egyúttal javasolja a helyi igazgatás hasonló átalakítását.Az önkormányzati dolgozók 10 százalékának azaz 53 ezer ember elbocsátásával több mint 300 milliárd forintot spórolna meg az állam - mondta a kamara elnöke. Parragh László szerint hiába küzdenek az önkormányzatok forráshiánnyal, és nem tudták fedezni mûködési kiadásaikat, ennek ellenére a helyi munkanélküliség levezetését szolgálják.Parragh László szerint az önkormányzati dolgozók egy tizedének elbocsátásával megspórolt összeget a vállalkozók adóterheinek csökkentésére lehetne fordítani.A közigazgatás egy éven akkor lehet valóban olcsóbb,ha kevesebb ám de magasabban képzett ember látja el a helyi igazgatás feladatait is - mondta az elnök.Az átalakítás nehézsége nem lehet akadálya magának az átalakításnak - fogalmazott Parragh László, és persze nem képzelhetõ el a politikai erõk, az üzleti világ és a civil szféra közös akaratának hiányában - tette hozzá végül a Kereskedelmi és Iparkamara elsõ embere.